allergic to stupid ppl

Érezted már magad olyan egyedül, hogy minden levegővétel egy újabb és újabb kihívásnak tűnik? Mintha nem is léteznél, csak egy kívülálló vagy egy idegen testbe zárva, és minél jobban próbálnál szabadulni, annál mélyebbre süllyedsz.. A sötétség egyre erősebb, mintha ez lehetséges volna, a víz egyre mélyebb, és hiába küzdesz, valami ismeretlen erő szépen visz le magával, a tüdődet, mintha víz telítené, és ájulás helyett az emlékek árasztanak el. Minden boldog pillanat újra és újra lejátszódik előtted, akárcsak egy mozivászon. Nincsen néző.. Sőt, még ülőhely is csak egy van, amit éppen neked tartottak fenn. Mintha számítottak volna érkezésedre, és gondoskodtak arról, hogy biztosan átéld újra és újra az összes jelenetet, ami valaha fontos volt számodra, az összes pillanatot, mikor úgy érezted élsz.. Ha ez nem lenne elég, még az adott történés érzéseit is újra átélheted.. Hát nem nagyszerű? Nem tudsz elnézni.. Bárhova tekintesz üresség vesz körül.. Hangok.. Olyan emberek hangjai, mondatai,

Meddig bírunk kapaszkodni a szakadék szélén? Meddig bírunk hazudni a körülöttünk levőknek, és saját magunknak? Meddig vagyunk képesek elfojtani minden olyan érzést, gondolatot vagy emléket, ami ha felszínre sodródna, nem hagyna maga után mást, csupán fájdalmat és szenvedést? Miért kínozzuk saját magunkat?  Mert máskülönben el kéne fogadni a fájó igazságot, hogy nem lesz semmi sem ugyanolyan, minden megváltozik, és nem biztos, hogy képesek vagyunk erre a változásra, vagy éppen az elfogadásra. Hogyan is lennénk? Annyi megválaszolatlan kérdéssel a hátunk mögött, amikre senki sem adhat választ egy embert leszámítva. De fontos ez? Mi is az igazság, mi miért történt? Megtörtént. Engedd el és lépj tovább; mondják ezt sokan, közben ők sem gondolhatják komolyan. Hogy lépnénk tovább, mikor lezárást sem kaptunk? Saját magunkat marcangoljuk kérdésekkel, újabb és újabb kínzó gondolattal, ami az elménkbe kúszik minden egyes perccel. Te képes lennél így élni tovább az életedet?  Magyarázd el nek

Here's the thing.. Szóval úgy történt, hogy szívem erősebb volt, és ismét Bogláron kötöttem ki a nyárra. Ahogy számítottam rá, semmi sem változott, és mégis.. Minden. Már az első napon az űr eltűnt, tudtam, hogy a lehető legjobb döntést hoztam meg, mikor visszaköltöztem a déli partra. Büszke voltam magamra, mert első alkalommal, mikor megláttam, nem éreztem semmit, aztán pár óra múlva csalódottság és fájdalom árasztott el. Mintha nem is léteztem volna számára, két idegen, aki elnéz egymás mellett, persze kerestük egymás tekintetét, mégsem tudtunk egymásnak köszönni, vagy a közelébe menni. Hetekig tartott ez a huzavona, majd történt valami és megjelent előttem, aztán még egyszer, de ennél többre egyikünk sem volt képes. Nyilván szarul esett, mégsem mutattam ki, igyekeztem kerülni az egészet, de a drámáért nem kellett messzire mennem, jött az magától.  Még tavaly STRAND-on keveredtem össze a bizonyos fiúkával, ami elég nagy port kavart bizonyos értelemben, utána vele megszakad

Az ember akkor tudja, hogy jó helyen van, sőt a legmegfelelőbb helyen van, amikor egyszerre érzi magát otthon, valamint benne van némi hiány is. Én is így éreztem magam, mikor visszamentünk Boglárra egy napra. Már a vonaton tudtam, mélyen legbelül, hogy nekem ott a helyem, nem pedig ahol jelenleg is tartózkodom. Ez csak egyre fokozódott bennem mikor leszálltunk és körbenézve semmi sem változott. Ugyanaz az érzés, mint egy éve, ugyanaz a környezet.. Minden maradt a régi, kivéve egy apró dolgot.. Én már nem tartoztam oda, nem kellett odaköltöznöm hónapokra, csupán átutazóként voltam jelen. Tudod, hogy a jó helyen vagy, mikor meglátod az ismerős arcokat és a lehető legszélesebb mosoly ül ki arcodra, szemeidet könnyek homályosítják és a gyomrodban száz meg száz apró pillangó repked. Tudtam, hogy örökké bánnám, ha nem mennék vissza.. Még a történtek ellenére is.. Elképzelni nem tudtam milyen érzés lesz ugyanazon a helyen lenni, vagy esetleg Őt látni.. Annyi emlék tört fel bennem, a képek c

Olyan, mintha a levegő belülről feszítené a mellkasod. Nem tudsz lélegezni, képtelen vagy bármit is tenni a síráson kívül. Pánik, félelem.. Ez itt a vég? Jogosan kérdezheted, mert nagyon is olyan érzés, mint a halál ajtaján kopogtatni,  még ha mélyen legbelül tudod, hogy ez is csak egy újabb roham,egy régi ismerős, ami már régen járt az életedben, szinte el is felejtetted milyen keserű ízt hagy maga után. Már már tipikusnak mondanám az egészet. Mire úgy érzi az ember végre kimászik a gödörből, az élet úgy dönt inkább lejjebb rugdossa apró, de mégis fontos problémákkal. Titkok, hazugságok, ki nem mondott szavak.. Vágyak és érzelmek. Mindig jön valami, valami, ami emlékeztet miért vagy ott, ahol. Ami tovább pofoz annak ellenére, hogy már rég kiütöttek a ringből.. Valami vagy valaki, aki felkavarja az állóvizet, vagy csupán a viharból hurrikánt csinál, ami elsöpör mindent.  Bárcsak visszamehetnék az időben, bárcsak megakadályozhatnám az egészet, és önző módon jobbá tehetnék egy más

Bárcsak visszamehetnék az időben és másképp cselekedhetnék abban a pár órában..